Publikációk

A Magyar Királyi Honvédség rádiói

Közel tíz esztendős múltra tekint vissza a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia és a HA5KDR Budapest Fővárosi Rádióamatőr Klub együttműködése. Mondhatjuk úgy is, Szentendrén a katonai-civil együttműködés fajsúlyos valóság, melyből mind a két fél profitál.

Talán magyarázni sem kell, hogy most, a koronavírus járvány nyomán támadt veszélyhelyzetben az eddiginél fokozottabb feladatok hárulnak mind a honvédség alakulataira, mind a klub tagjaira. Ugyanakkor az is igaz, hogy pont e kiélezett időszakban lett kiemelt szükség olyan kölcsönös „szolgáltatásokra”, melyek kissé oldják az emberekben óhatatlanul meglévő feszültségeket. Az Akadémia honlapján induló, időben nem korlátozott - s akár távoktatásként is felfogható - cikkfolyam e célt, azaz a pihentetést és a tudományos ismeretterjesztést igyekszik szolgálni.

Következzék tehát a Magyar Királyi Honvédség (MKH) második világháború előtt és alatt, a szárazföldi és repülőerőknél alkalmazott rádióinak leírása. Fontos részlet, hogy mi nem a megszületés, hanem a „számsorrendet” vettük alapul, de ha van információ, az egyes cikkekben jelezzük, hogy melyik eszközt mikor hozták létre.

Még egy lényeges apróságot le kell szögezni: az úgynevezett aktív elem az összes eszközben az elektroncső. Nem is nagyon lehetett máshogy, mivel a tranzisztort csak a második világháború után fedezték fel. Tehát ha az egyes cikkekben fűtő- anód és rácsfeszültségről írunk, akkor az a korabeli katonai szlengben „uborkásüvegnek” is mondott elektroncsövek Voltban kalibrált adatait jelenti!

Az R/1 és az R/1a

Az alacsony teljesítményű, háton hordozható berendezést alapszinten használták. Hullámterjedelme 4.980-tól 7.250 Khz-ig terjedt. Fontos közbevetni, hogy a magyar gyártású készülékek jelzőtárcsáin soha nem frekvencia, hanem folyószám szerepelt – így az R/1-es 611-677-ig volt hangolható. A távírászokat külön (a folyószám/kHz adatokat tartalmazó) átszámító zsebkönyv segítette a munkában. Minderre a korabeli vezérkar szerint két okból volt szükség: egyrészt el akarták kerülni, hogy – az akkoriban még csak feltételezett – harcok során az ellenség birtokába került készülékek támpontot adjanak azok frekvenciájára. Másrészt úgy vélték, a számokat sokkal egyszerűbb értelmeznie a rádiótechnikában járatlan bakáknak, mint a Kiloherzeket. Ugyanakkor azt is lényeges leszögezni, hogy ez a variáció a második világháború harcaiban visszájára fordult: a németek ugyanis kHz-ben és MHz-ben skáláztak. El lehet képzelni, hogy a folyószámokhoz szokott magyar híradók körében milyen galibákat okozott az eltérő módszer – s sajnos volt erre példa gazdagon.

Visszakanyarodva a készülékre: a tizenegy kilogramm tömegű R/1 adó-vevő amplitúdó-modulált (AM) távbeszélő üzemben dolgozott, de alkalmas volt Morse jelek vételére is. Táplálása 4,5 és százhúsz Voltos száraztelepről történt, üzemideje egy négyes adás-vétel viszony mellett hetvenöt órát tett ki. Azaz egy garnitúra áramforrás, napi tíz órás használatot feltételezve egy hétre volt elegendő. A 4,5 Voltos fűtés áramfelvétele kétszáz, míg az anódé négy milliamper volt. Hatótávolsága sík terepen hat-nyolcszáz, míg hegyek között, erdőben négyszáz méter körül mozgott. Az egy adó és négy vevőcsövet tartalmazó berendezést két perc alatt lehetett telepíteni. Kiszolgálásához egy ember kellett.

A hírközlő eszközt nagy titokban fejlesztették és gyártották. A ködösítésre jellemző, hogy aktív alkatrészeit, azaz az elektroncsöveket nem a szokásos, hanem katonai módon jelölték: az adó a tizenhatos, míg a vevőéi a hetes számot kapták. Az R/1 rövidhullámú oszcillátora a környezeti hőmérséklet hatására kis mértékben „elmászott”, azért a vétel fokozott figyelmet igényelt. A távírász egy úgynevezett beszélőszerelvényt használt, amelyet egy mikrofonból és két hallgatóból szereltek össze. Utóbbiak egyike a szakaszparancsnoknak biztosított befigyelési lehetőséget. A rádiót öt-öt fogással kellett üzembe helyezni és lehangolni – működtetése egyszerű lehetett, mert visszaemlékezések szerint a honvédség csekély technikai tudással bíró tagjai is néhány óra alatt megértették használatát.

A katonai fejlesztők, Jáky József (akkor őrnagy) és Kerényi István (akkor ezredes) sokat vitatkoztak azon, hogy keret- vagy botantennát használjanak a rádióhoz. Kerényi ezredes az utóbbi megoldás mellett tette le a garast, mert emlékezett rá, hogy a „világháborúban”, az olasz fronton a Piave mellett nagyon megkeserítette a híradó bakák életét a rádióra szerelt huroksugárzó, amely kúszás közben minden ágba beleakadt. Jáky ugyan elismerte ezt a problémát, ám kifejtette, a rugalmas acéllapokból készült ívantenna sokkal jobban bírja az igénybevételeket – akár autóval is áthajthatunk rajta –, mint az egymásba dugható, üreges tagokból álló botantenna. E mellett ezek sugárzási tulajdonságai is jobbak, mint a másiké. Mindezen érvek hatására végül az utóbbi rendszeresítését határozták el.

Bár e készülék „utódját”, az R/1a-t időben lényegesen távolabb, 1941 derekán alkották meg, technikatörténetileg mégis ide kívánkozik annak ismertetése, hiszen elődjének modernizált változata volt. Az „a”-jelű verzió belseje már nyolc elektroncsövet tartalmazott és nem csak távíró vételre, hanem adásra is alkalmassá tették. Táplálása 1,25 és százhúsz Voltos száraztelepről történt – ezekkel nyolcvan órát tudott dolgozni – hatótávolsága pedig minden terepen legalább két kilométerre nőtt. E készülékeket jó hatásfokkal és közmegelégedésre használták a második világháborúban.

Érdekességként a készülékek ára és gyártott mennyisége: egy 1941/42 fordulóján összeállított jelentés szerint az R/1-ből ezerhétszáz-harminckilenc darabot készített az Ericsson Villamossági Rt. és a Telefongyár Rt. háromszázhetven pengő egységáron.

Az R/1a a Telefongyár Rt. terméke volt, a cég 1941. augusztusában adott árajánlatában darabját 926 pengőért kínálta a honvédségnek. A HM összesen 2.840 példányt rendelt belőle. A hajdani nyilvántartások sajnos nem adnak eligazítást, hogy mennyi került ebből valóban átadásra. Irányadó lehet, hogy a fentebb említett irat szerint a megrendelés kiadásától számítva hét-nyolc hónap kellett az üzemnek a gyártás előkészítésére. Tudomásunk szerint a minisztérium 1941 decemberében szólította föl a céget, minél hamarabb kezdje meg a munkát. Mivel az Rt. havonta húsz-harminc készülék átadását vállalta, s 1944 novemberében már nem dolgozott, a rendelkezésre álló huszonhét-huszonnyolc hónap alatt sem készülhetett kilencszáz darabnál több.

HA5KDR - HA5CBM

📖 A Magyar Királyi Honvédség rádiói.pdf